A lottózás története

Avagy: Mi köze a lottónak a szenátorválasztáshoz - és ugyan, ki sorsolna éppen darazsat?

A lottóhoz hasonló sorsjátékok már az ókorban is megjelentek, s a bevételből gyakorta nem csak a szerencsés nyertes - és a szervezők -, de a közösségek is gazdagodtak, hiszen nem egyszer a városok fejlesztésére használták a befolyt összeg egy részét.

Forrás: pixabay.com; Fotó: Donations_are_appreciated; Módosította: Seres-Nagy Richárd; Licenc: CC0; Link: https://pixabay.com/en/lottery-sweepstakes-bingo-bass-drum-174132/

Az idők során azonban, bármi volt is a cél, a játékosok részéről a legfőbb motivációt alighanem - a könnyű meggazdagodás reménye mellett - az jelentette, hogy szerencsét próbáljanak, s erre utalhat a lottó feltehetőleg holland eredetű, a "lot" szóból eredő, illetve az olasz "lotto" szóból származó neve is, hiszen ezek annyit tesznek, "sors". Éppenséggel magyarban is használunk hasonló kifejezéseket a lottóval, szerencsejátékokkal összefüggésben, elég csak magára a sorsolásra, esetleg a sorsjegyekre gondolni. Talán nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, hogy a lottójáték alapjait képező vágy (vagyis a könnyű vagyonszerzés) és a nyertes véletlenszerűen, mintegy "sorsszerűen" történő kiválasztása már jóval az ókor előtt is jelen lehetett egyes közösségek életében.

Az első bizonyítékok mindazonáltal, amelyek a lottóhoz hasonlatos játékokról előkerültek, az ókorból származnak. Kínában a Han-dinasztia uralmának idején, időszámításunk előtt 200 körül örvendett népszerűségnek egy kenóra emlékeztető szerencsejáték, amelyet "fehér galamb játéknak" is neveztek, ugyanis a települések közt húzódó hatalmas távolságok miatt a nyertesekről leggyorsabban a postagalambok közreműködésével értesíthették a lakosságot. Már ekkor találkozni lehetett azzal a jelenséggel is, hogy a bevételek egy részét fejlesztésre, egészen pontosan a kínai nagy fal építésének finanszírozására fordították.

Az ókori rómaiak is előszeretettel hódoltak olykor a lottó egy ősi formájának, az úgynevezett apophoretának, amelynek keretében a felsőbb körökben a vacsorák után nem ritkán pompás nyereményekért lehetett szerencsét próbálni - igaz, a legpazarabb nyeremények így vagy úgy, de gyakran a csoport befolyásosabb tagjainak birtokában kötöttek ki. Augustus császár aztán meglátta a lottójátékban azt a megoldást, amely az akkor éppen jelentős felújításokra szoruló Róma fejlesztésének költségeit éppúgy biztosíthatja, mint önnön személye népszerűségének fenntartását. Sokáig egyebek mellett földterületekért, rabszolgákért folyt a játék, de majdnem 200 évvel később, Heliogabalus császár lottójátékán már kellemetlenebb meglepetés is várta a - máskülönben nem is feltétlenül önszántukból játszó - lottózókat. A sorsjegyeket katapulttal juttatták a közönséghez, és aki állattetemet kapott, tulajdonképpen még szerencsésnek is mondhatta magát, hiszen máskor darazsak, méhek, sőt, halálbüntetések is szerepeltek a "díjak" közt.

A 15. században aztán a maihoz hasonlóbb formában ismét felbukkant a lottójáték, először Burgundiában és Flandriában, ahol a bevételek egy részét a szegények megsegítésére, illetve a védelmi kiadások fedezésére hasznosították. A legelső olyan európai lottósorsolást, ahol pénznyeremény is gazdára talált, feltehetőleg 1476-ban tartották Modenában a d’Este család támogatásával, de a ma is ismert játék közvetlen elődjének a genovai szenátorválasztások, s az ezekhez kötődő fogadások tekinthetőek.

Genovában a kormányzó nagytanács tagjai közül évente öt-öt fő távozott, akik helyére 90 (eleinte még 120) jelölt közül sorsolták ki azt az ötöt, akik az ő helyükbe léptek, ez az esemény pedig nagy érdeklődésre tartott számot a polgárok körében is, akik szívesen fogadtak is arra, melyik jelölt(ek) nevét húzzák majd ki. Először házaló szervezők kínáltak fogadást, jelentős nyereményt ígérve azoknak, akik két vagy több új tanácstag nevét is jól tippelik meg, majd idővel külön irodák is létesültek, amelyek már rendszeres fogadásokkal tartották lázban a lakosságot. Eközben természetesen számok váltották fel a jelöltek neveit, s mind a mai napig vannak, akik a genuai számsorsjátékot követik, kilencven számból ötöt kihúzva. (Így például a magyar Ötöslottó esetében is 90 számból kell eltalálni a kihúzott ötöt, vagy annak egy részét a nyereményekért.) Itália egyesítését követően az első országos lottót 1863-ban, heti rendszerességű számsorsolásokkal szervezték meg azzal a szándékkal, hogy ezzel is plusz forráshoz jusson az ország.

A 21. századra a lottó különböző változatai az egész világon elterjedtek, néhány nevezetesebb ezek közül az amerikai Powerball, az ausztrál OZ Lottó, a Svéd Lottó, a brazil Mega-Sena, illetve a hazánkban is ismert EuroJackpot. A világ "legkorosabb" lottójátéka a Holland Nemzeti Lottó, amelynek első sorsolását 1726-ban tartották Hágában, míg a második legnagyobb múltra visszatekintő spanyol El Gordo 1812 óta évről-évre kifejezett "lottólázat" hoz a karácsonyi készülődésbe.

Meg kell hagyni azt is, hogy nem minden "modern" lottó volt sikertörténet. Írország a függetlenné válását követően az Irish Sweepstakes nevű sorsjátékkal igyekezett az alulfinanszírozott kórházai számára némi forrást összekuporgatni, a jegyek egy részét pedig az elégséges bevétel reményében az Egyesült Királyságban és Amerikában is árusították, gyakorta a kivándorolt ír honfitársaiknak. Noha a nyertesek - sokszor a sajtó által is felkapott - sikertörténetei lelkesítőleg hatottak a gazdasági válság éveiben, és évi több millió dollár folyt be az eladott szelvényekből, a jelentős összegeknek mindössze szembetűnően kis részét fordították a kórházak fejlesztésére - miközben a szervezők vagyona hasonlóan szembetűnően gyarapodott. Az Irish Sweepstakes helyébe 1987-ben lépett az Ír Nemzeti Lottó, amely napjainkban is nagy népszerűségnek örvend.

Diós Anita